Woman Forever - Az idők változnak, a Nő örök!

Ösztön Szerinti Anya

Ösztön Szerinti Anya


Az én titkom a Mi titkunk: Kiborulás nélkül nincs anyaság

2021. augusztus 23. - osztonszerintianya

Az Instán megkérdezte tőlem az egyik követőm, hogy bírom… Mi a titkom, hogy ilyen jól be tudom osztani az időmet. Gondolva itt az anyaságra, a feleségeskedésre, a vállalkozásom menedzselésére, és persze a sütés-főzésre, amit imádok. Nos, az őszinte válaszom az, hogy sehogy. Nem tudom beosztani az…

Tovább

Családi reformmal a nemalvás ellen

Diktátormami lettem

Hetek óta nem aludtunk ilyen jól. Az történt, hogy a lassan két éves gyermek egyik napról a másikra elkezdett felébredni éjjelente, és úgy is maradt két-három órákra. Na most képzeld el azt, milyen érzés, amikor heteken keresztül minden egyes éjszaka kiesik az alvásodból két-három óra. Tényleg…

Tovább

Büszkén vállalom: nem vagyok egyedül!

Ádi első szülinapjának margójára

Mit is mondhatnék…? Egy éves lett a srác. Amikor még nem volt gyermekem, nem igazán hozott lázba mások kicsinyeinek születésnapja. Az első sem. Nem értettem a jelentőségét. Hogy is érthettem volna? Ezt csak azok értik, és érzik, akik maguk is szülők már. Ádi egy évvel ezelőtt, tegnap ilyenkor még a…

Tovább

5 dolog, amit a szoptatásról tanultam

Tejjel táplálni az utódunkat a világ legegyszerűbb, és mintegy legtermészetesebb dolgának tűnik, amíg nincs gyermekünk. Már a várandósságom alatt készültem rá, mit és hogyan kellene csinálnom, aztán rájöttem, hogy nem mindenről írnak a „nagykönyvek”. Íme tehát 5 dolog, amit saját tapasztalatból…

Tovább

A változás a levegőben

Az elmúlt hetekben nem voltam túl termékeny, már ami az írást illeti. Pedig számtalanszor leültem, és írtam, de egyszerűen nem tudtam olyan bejegyzést létrehozni, amit a nagyvilág elé tártam volna. Inkább csak dühös vagy túlérzékeny anyagok lettek, amolyan „most ezt ki kell írni magamból” dolgok.…

Tovább
süti beállítások módosítása
Ösztön Szerinti Anya