Hetek óta nem aludtunk ilyen jól.
Az történt, hogy a lassan két éves gyermek egyik napról a másikra elkezdett felébredni éjjelente, és úgy is maradt két-három órákra. Na most képzeld el azt, milyen érzés, amikor heteken keresztül minden egyes éjszaka kiesik az alvásodból két-három óra. Tényleg igaz az, hogy az alvásmegvonással kínozni lehet, sőt akár ölni is. Mi a belehalásig hála az égnek nem jutottunk el, de az biztos, hogy egészen mélypontra kerültünk miatta.
Folyamatosan azon agyaltam, mi nem jó a babának (nézd el nekünk, még mindig babának hívjuk, hiszen Ádi a mi kisbabánk), hogyan segíthetnék neki. Biztos felébreszti valami, és megijed, nem tud megnyugodni. Biztos éhes, mert hónapok óta alig eszik napközben. Biztos a pocakja fáj. Biztosan megint a foga jön. Biztosan érik a kis idegrendszere… Bármeddig képes voltam sorolni a lehetséges okokat, de valójában ez mind csak tippelgetés volt.
Való igaz, hogy Ádi akkor már hónapok óta nem evett jól; szinte csak kekszen, pufirizsen, csupasz kenyéren(!!!), tejbegrízen és gyümölcsön élt. A végén szinte már csak banánt evett. Mellette alig ivott, és ez így együtt annak rendje és módja szerint szoruláshoz vezetett… Megnyugtattam magam, hogy ez csak átmeneti, most épp ezt a korszakát éli, majd elmúlik. De nem múlt el. Sőt egyre rosszabb lett. Az még hozzátartozik a történethez, hogy nappal az égvilágon semmi baja nem volt a gyereknek. Vidám, aktív kis szeretetgombóc volt, de éjjel a poklokat jártuk meg. Vagy legalábbis úgy éreztük. Találgattunk, egymást martuk fáradtságukban, és szinte folyton a megoldást, a szent grált kerestük. A napokban ért el a mélypont.
Reggelente kávéval kezdtem a napot, hogy létezni tudjak, aztán elsodort a tennivalók sokasága, így mire a gyermek elaludt valamikor fél tíz körül, én már javában pörögtem. Mire feleszméltem, hogy talán én is aludhatnék, míg Ádi ágyban van, addigra nagyjából fel is ébredt… és ez így ment nap, mint nap. Éjjel alig aludtam, nappal pedig képtelen voltam pótolni az elmaradást. Addigra már a férjem is rendszeresen kelt hozzánk éjszaka, mert egyedül nem bírtam a gyűrődést, ráadásul az ismételt home office alatt a törpe megint veszettül apás lett. Képtelen voltam megnyugtatni, kizárólag apuka létezett…
Maradjunk annyiban, hogy nem voltunk jól.
Az egész család küszködött.
Akkor mint egy isteni szikra, kipattant a fejemből a megváltó gondolat: ha a gyerek szervezete a feje tetejére állt, akkor én is a feje tetejére állítom az ő szokásait. Szigorú napirendet vezettem be mind az evés, mind az időtöltés terén.
Diktátormami lettem
Visszatértünk a napi ötszöri étkezéshez. Ezek időpontja nem fix, hiszen az alvás miatt tolódhatnak, de reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora van, újra kizárólag etetőszékben. Miért fontos ez? Mert hónapokig nem volt hajlandó etetőszékben megmaradni, így ha azt akartuk, hogy egyen, engednünk kellett a felnőttek székébe ülni. Ezzel egy ideig jól elvolt, de aztán már az sem volt jó, és kizárólag a kezébe fogott keksszel, pufirizzsel vagy gyümölccsel szaladgálva volt hajlandó enni. Képzelheted, hogy nézett ki a lakás állandóan. Morzsák és eldugott kenyérdarabok, almaszeletek mindenfelé…
Elrontottuk? Egyértelműen. Vádolom magam? Egy percig sem. Akkor, azokban az időkben az volt a legjobb megoldás.
Most tehát újra elővettük az etetőszéket. Eleinte szegénykém alig bírta megszokni, hogy megint egy helyben kell ülnie evés közben, de a második nap már magától húzta az asztalhoz az etetőszéket, amikor megéhezett.
Emellett betiltottam az esti, lefekvés előtti mesenézést, helyette friss levegőt, udvari mókát rendeltem el. A játszótér helyett naponta kétszer viszem az erdőbe kirándulni, ahol biztonságban, autómentes környezetben gyakorolhatjuk a közös sétát, a mezőn pedig szaladgálhat kedvére. Kutyákat, madarakat, pillangókat lát, kutyatejet szed és szívja magába a természet csodás energiáit. Ez pedig az étvágyára is jó hatással van. Bár még mindig válogat, de újra eszik húst és végre rizst is. Ugyan még mindig csak a rántott hús létezik számára, de azt legalább bármilyen formában megeszi, és mennyiség fogy belőle. Ezzel tartalmas ebédet és vacsorát vesz magához, ami a rengeteg friss levegővel együtt hiszem, hogy jó hatással van az alvására is.
Ha már alvás… Az új „terápia” hatására az első két éjszakát végigaludta úgy, hogy csak egyszer, az éjszaka elején kelt fel mézes tejcsiért. Egyszer-egyszer felsírt még ugyan, de végre képes volt újra magától is visszaaludni. Kimondhatatlan öröm ez nekünk, szülőknek! Emellett elképesztő fejlődést mutat most a gyerek, amiről nehéz eldönteni, hogy az új rendszer hozadéka, vagy eleve bekövetkezett volna, mert ezt készítette elő ez a hetek (hónapok?) óta tartó kialvatlanság.
Akárhogy is, nekünk most jobb, mint az elmúlt időszakban bármikor. Nem mondom, hogy stabilizálódtunk, hiszen a viharos szél cseppet ellehetetlenítette az újonnan felfedezett, gyógyírként ható erdei sétáinkat, de legalább már tudjuk, hogy van remény. Ez pedig nekünk most pont elég.
Tetszett, amit olvastál? Oszd meg másokkal, kattints a KÖVETÉS gombra a jobb felső sarokban, és lájkold a Facebook oldalamat is, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!
