Van az úgy, hogy az embernek összejönnek a dolgai. Esetemben ez most a gyermek fogzása, bukás-hányás kombó és az ezek okozta kiadós kialvatlanság. Mégis megnyugszik a szívem, amikor az immár kedvenc kávézómban a lattém felett bedagadt szemekkel bámulom az alvó kisherceget, hazatérve pedig szembeötlenek a virágok, amiket a napokban kaptam a páromtól és a legjobb barátnőmtől, csak úgy…

Az imént tettem le aludni a csöppet, miután ismét több részletben ugyan, de végül tudott enni egy keveset. Sírni tudnék a fáradtságtól. Sokat kell most ölben tartani, hogy megnyugodjon, sakkozok a Dentinox-szal, hogy vajon mikorra időzítsem azt a három(!!!) borsónyi adagot, ami adható egy napra a kicsinek, és ha ébren van, azon vagyok, hogy tereljem a figyelmét a fogacskáiról, amik már látszanak a kis ínye alatt, és éjjelt-nappalt megnehezítenek mostanában. Kéthónapos korában már átaludta az éjszakákat, de most ismét ott tartunk, hogy éjjel is meg kell etetni, mert a nyűgösség felébreszti őt, és éjszaka szeretné bepótolni az átsírt nappalok miatt kiesett evéseket. Persze mindig azzal nyugtatom magamat és a páromat is, hogy

...mi még összetehetjük a két kezünket.

Ádám a legrosszabb esetben is kétszer ébreszt fel egy éjszaka, míg más babánál előfordul, hogy óránként, vagy akár 20 percenként ébreszti a szüleit. Nem tudom, ők hogy bírják… Nyilván mindenkinek a saját helyzete a legnehezebb, így azért én most kitartóan szenvedek.

Sajnos vagy sem, úgy alakult, hogy épp ezekben a rendkívül érzékeny napokban tudtuk összehozni a legjobb barátnőmmel a találkozást, amit hónapok óta toltunk magunk előtt. Kisgyermekes, ma már újra dolgozó anyukaként rendkívül elfoglalt, és én sem voltam a rugalmasság csúcsa mostanában. Ezúttal ő volt az erősebb, és szombaton végre meglátogatott a kislányával és a férjével, pont amikor talán a leginkább padlón voltam. A délelőttöt Rékáéknál töltöttük családilag, akkor még egészen jól tartottam magam, délutánra viszont teljesen összerogytam, és alig láttam ki a fejemből a fáradtságtól. Ehhez képest az én drága barátnőm majd kicsattant az energiától, amit Ádámra fordított, és arra, hogy belém lelket öntsön. Ehhez hozott egy gyönyörű őszi virágkompozíciót, amit a saját két kis ügyes kezével készített, és egy orchideát is, aminek a gondozására talán megértem végre. A legjobb azonban az volt, hogy egy kis tasakba rejtve szemránckrémekkel is megajándékozott… Ő volt az egyetlen, aki nem akart arról meggyőzni, hogy ilyen-olyan jól nézek ki, hanem átérezve az őszinte önbizalomhiányt, hasznos ajándékkal is megtámogatott. Hozzátette persze, hogy „egy-egy átbeszélgetett éjszaka után” is pont úgy néztem ki, mint azon a bizonyos képen, amit olyan sokkoló volt látni, és amiről ITT írtam.

Előtte pár nappal kaptam az életemtől is egy kis cserepes virágot, ami így az őszi virágkompozíció mellé téve nap mint nap melengeti a lelkemet.

Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a Facebook oldalamat is, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!