Sok nehéz döntést hoztam az életem során, de visszagondolva, utólag visszanézve látom, hogy ezek a döntések mindig jó irányba vittek. Szükség volt rájuk. Kellettek ahhoz, hogy ott tartsak, ahol ma tartok. Kinek sok, kinek kevés az, amit fel tudok mutatni. Nekem jelenleg épp elég. Épp annyi, amennyivel most meg tudok birkózni. Tökéletes? Ugyan már!

Nemrég egy barátnőm azzal „vádolt”, hogy magas lóról osztogatom a tanácsokat a tökéletes kis életemből… Tökéletes élet? Olyanom nekem nincs. Szabad életem, az van. Olyan szabadságom, ahol a korlátaimat az esetek nagy részében saját magamnak állítom fel. Olyan szabad életem, amiben nap mint nap keményen dolgozok a még nagyobb szabadságért, anyagi függetlenségért, kiszámíthatóságért, a stabilitás látszatáért. Ez sokszor jár nehéz döntésekkel. Azt viszont...

...soha nem gondoltam volna, hogy egy nap valaki épp az én életemet látja majd tökéletesnek. Annyiszor volt kilátástalan a helyzet.

Annyiszor voltam bizonytalan és annyiszor nem volt egy csepp önbizalmam sem kiállni magamért. Annyiszor álltam odébb, mert képtelen voltam felismerni a problémákat, így esélyem sem volt a megoldásra. Csak azt tudtam, csak azt éreztem mindennél jobban, ha valami nem volt oké. Ha valahol valamiért nem éreztem jól magam, nem voltam boldog, na akkor és ott dobbantottam. Soha nem volt könnyű vagy egyszerű, sőt még csak fájdalommentes sem. De szükség volt rá. Ezek a döntések vezettek oda, hogy évről-évre erősebb, öntudatosabb és magabiztosabb legyek. Hogy ma olyan életet éljek, ami valakinek kívülről szemlélve talán tökéletesnek tűnhet.

Miközben szerintem tökéletes élet nincs. Élet van. Így egyszerűen. Élet, amiben vannak jobb és rosszabb, könnyebb és nehezebb periódusok.

Globálisan most úgy mindannyian jóval nehezebb időszakot élünk, mint a korábban megszokottak. Nem tudjuk, mikor és honnan jött ez a nehézség, és fogalmunk sincs, hogy meddig tart. Ez a létbizonytalanság őrjíti meg az embereket annyira, hogy hajlamosak elfelejteni, ilyenkor is lehet, sőt szabad élni, akár jól is élni. Elfelejtik, hogy a legrosszabb időkben, a történelem legsötétebb óráiban is születtek szerelmek, sőt születtek gyermekek is. Miért kellene most úgy tenni, mintha semmi más nem létezne a nagyvilágban, csak a csúnya rettegett Covid? Miért kellene folyton rosszul érezni magunkat valamiért?

Tény, hogy a Covid most mindent megnehezít, és sokakat látszólag ellehetetlenít. Az viszont még így is a mi döntésünk marad, hogy mit kezdünk ezzel a helyzettel. Ahogy minden mással is. A mi döntésünk, hogyan éljük meg. A mi döntésünk és választásunk, hogy hagyjuk-e legyűrni magunkat. Nem feltétlen „csak” a betegség által. Rajtunk áll, hogy felvesszük-e a kesztyűt és a harcot a terjedő félelem, pesszimizmus és agresszió ellen. Mert amit most látok magam körül, az bizony kőkemény agresszió, ami számomra leginkább a közösségi médiában érzékelhető.

Ugye nem hiszitek, hogy a Facebook vagy az Insta a valóságot mutatja?

Nektek hány olyan ismerősötök van, akiknek a közösségi oldalai tele vannak mosolygós, idilli családi képekkel, miközben pontosan tudjátok, hogy a látszat néha csal? No erre gondoljatok akkor, amikor úgy érzitek, mások élete tökéletes, miközben a tiétek nem pont idilli, vagy még rosszabb, éppen darabokra hullik!

Mert ez is, és az is lehet a valóság. Lehet idilli, és lehet problémákkal terhelt, megoldásra váró is. És lehet úgy is idilli, hogy közben megoldásokra váró problémákkal terhelt. Te melyiket éled épp? Te melyik periódusodban vagy? És talán a legfontosabb: te mit teszel azért, hogy jobban érezd magad? Teszel bármit, vagy engeded, hogy mások látszat-élete befolyásolja a hangulatodat?

Tetszett, amit olvastál? Oszd meg másokkal, kattints a KÖVETÉS gombra a jobb felső sarokban, és lájkold a Facebook oldalamat is, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!