Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két ember, aki az eljegyzést követően addig-addig húzta az esküvőt, hogy végül már tényleg muszáj volt beadni a derekukat. Így történt, hogy alig több mint egy hónapjuk maradt megszervezni a nagy napot, amihez se pénzük, se ötletük nem volt. Lett viszont segítségük bőven, akiknek - és a szerencsének - köszönhetően egy rendhagyóan tökéletes „fapados” menyegző született.
Az elmúlt hetekben nem igazán jutott időm írni, azaz próbálkoztam, de soha nem voltam elégedett a végeredménnyel. Végül inkább nem is erőltettem, mert a nagy szervezősdiben magamra sem jutott energiám, nemhogy a blogra… Azt viszont tudtam, hogy ha végre túl leszünk ezen a csodaszép, de rettentően fárasztó napon, leírom, hogyan lehet kevés pénzből, jó barátokkal és sok-sok segítséggel hangulatos, bensőséges, baráti esküvőt szervezni. Arra viszont, hogy még az elengedést is gyakorolhatom közben, magam sem számítottam.
Tudni kell hozzá, hogy hirtelen felindulásból, egy délelőtt alatt szereztem időpontot az anyakönyvvezetőhöz házasságkötési szándék bejelentésére, és azzal a lendülettel a házasságkötő termet is lefoglaltam a szertartáshoz. Ez azért nagy szó, mert házasodni a szándék bejelentésétől számított 30 nap múlva lehet csak, így a mintegy 3 éves jegybenjárásunkra nem tehettünk csak úgy pontot, egyik napról a másikra. Plusz telefonon keresztül nem is minden hivatal, illetve anyakönyvvezető ad időpontot az eskütételre. A sokadik kerülettel végül szerencsénk volt, ráadásul a világ legcukibb, legsegítőkészebb anyakönyvvezetőjét fogtuk ki, aki lehetőséget adott saját szöveggel is színesíteni a hivatalos beszédet.
Fejdísz: Szesze Ékszer
Addig is a legfontosabb feladatunk volt nagyjából belőni a létszámot, ami után el kellett döntenünk, hogy nálunk legyen-e a buli, vagy elmenjünk valahova. Nem akartunk nagy felhajtást, és nehezítette a döntést, hogy egy alig héthónapos csemetével osztoztunk a boldogságban, így a napunkat úgy kellett kitalálni, hogy az neki is jó legyen. A megoldás végül a barátainktól jött, akik felajánlották, hogy ha nekünk is megfelel, nászajándékba helyszínt bérelnek nekünk. A meghatódottságtól szinte szóhoz sem jutva, negyvenfős csapatunkkal így kerültünk végül egy társasjátékos kávézó különtermébe, ahová már mi intéztük a vendégváró szendvicseket és a pezsgős köszöntést. A legnagyobb kiadásokhoz - mint a catering és a ruhám – szintén kaptunk segítséget, így nekünk végül a maradék apróságok finanszírozásával kellett „csak” foglalkoznunk; a kávézóban az egyéni fogyasztások rendezését nagylelkűen a vendégeinkre bíztuk (ezúton is köszönet a megértésükért!).
Csokor: Csekőné Tompa Anita
A tökéletes esküvőhöz nagyban hozzájárult a szemfülesség és a szerencse is. A fejdíszemet például egy esküvős facebook-csoportban találtam, a szintén nem mindennapi téli „tünde”-köpenyemet pedig a Jófogáson vettem egy nénitől fillérekért. A sminkemet Réka barátnőm készítette, a frizurámat pedig próbahaj készítése nélkül, élesben bíztam a fodrászomra. Mindezt úgy, hogy az esküvő reggelén nem találtuk a fejdíszemet, így csak remélni tudtam, hogy ha menet közben mégis előkerülne, illeni fog majd a hajamhoz. Az elengedés nem volt könnyű, de az első sokk után a fodrász elé lépve már csak nevetni tudtam a bambaságomon. A menyasszonyi csokromat is a szerencsére bíztam: fotó alapján készítette egy nagyon kedves tokaji virágos ismerősöm, és hinnem kellett benne, hogy a tömegközlekedés a mi oldalunkra áll, hogy a nagynéném időben Budapestre érjen vele a nagy nap reggelén. A tortánkat szintén látatlanban, közvetített infók alapján készítette Réka barátnője, és őszintén mondhatom, minden várakozásunkat felülmúlta.
Torta: Fiath Agnes
Összességében óriási szerencsénk volt, mert a segítőkész és jófej barátaink, valamint az égiek is velünk voltak az esküvőnkön. A szertartás az általam írt szöveggel kiegészülve vicces volt és megható, a kávézóban pedig házibuli hangulat uralkodott sok-sok játékkal, és ahogy láttam, tartalmas beszélgetésekkel. A gyermek este kilencig nem is bírt elaludni, annyira élvezte a nyüzsgést, de tízre már olyan álmos és nyűgös volt, hogy magunkat is összekanalazva végül hazavitettük magunkat.
Nem tartott hajnalig a buli, nem volt menyasszonytánc és töltöttkáposzta, sem vőfély vagy ceremóniamester… Mégis azt hiszem, ez a nap így volt tökéletes, kicsit „fapadosan”, de annál önazonosabban, elengedve a kontrollra és a másoknak való megfelelésre való törekvést.
Köszönöm Anyukám a megköszönhetetlent, köszönöm Anitám és Rékám (és Zoli) a biztatást, az ötleteket és a rengeteg segítséget!
Köszönöm Ádi, hogy olyan tündér voltál és elvitted a showt!
Köszönöm Férjem, hogy elvettél, büszke vagyok Rád!
Tetszett, amit olvastál? Oszd meg másokkal, kattints a KÖVETÉS gombra a jobb felső sarokban, és lájkold a Facebook oldalamat is, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!
