Van az úgy, hogy az ember lánya, fia, és unokája elmennek egy rendezvényre… ahol fotó is készül. Az ember lánya megnézi a fotót, mosolyog, tetszik neki, de valami nem stimmel. „Olyan fáradt vagyok a képen…” - gondolja. Aztán a kép beég az agyába. Nem bír szabadulni tőle. Már nem is kell ránéznie, fejben elemzi, amit látott. Boldog mosoly, ám sápadt, szinte fehér bőr - amiből csak úgy világítanak a barnás szeplők. A szeme alatt „táskák”, körülötte ráncok. Ráncok, amik eddig soha nem tűntek fel neki. Mélyek, ahogy a szája körül húzódó redők is mélyebbre vájnak, mint eddig valaha. Teljes a sokk.
Hazaérve is csak az a fotó járt a fejemben. Tipikusan az a kép, amire mindenki azt mondja, milyen szép. Anya karján a gyermekével. Én mégiscsak azt a sápadt arcot és a karikás szemeimet láttam… Elmeséltem a páromnak, hogy nem tudok szabadulni a képtől, és még a könnyem is kicsordult.
Fotó: Réka photography
Az anyaság három hónapja alatt soha nem szembesültem még az új szerep szabad szemmel is jól látható jeleivel. A hasamon a bőr persze megereszkedett, és a szülés óta felszedett néhány kiló is rajtam van még, de az arcomat eddig nem láttam ilyen fáradtnak és „öregnek”. Mintha éveket öregedtem volna három hónap alatt. Nem ismertem magamra. Látva a kétségbeesésemet a párom azonnal a segítségemre sietett, és rámutatott, hogy nincs mit csodálkozni ezen.
A kialvatlanságot látom. A hónapok óta tartó éjszakai ébredéseket, a 0-24 órás rendelkezésre állást, az állandó figyelmet, a felelősség terhét. Ezek nyomokat hagynak. Soha nem gondoltam erre így.
Azt éreztem, én bizony remekül menedzselem a dolgainkat: az éjjel olyan, amilyen, de nappal rendszerint képes vagyok ellátni a gyerkőcöt, háztartást vezetni és kicsit talán még a szerelmemmel is foglalkozni. Legalábbis megpróbálom, minden nap. Hogy ez milyen erőfeszítést kíván, mennyire túl kell teljesítenem nap, mint nap, arra soha nem gondoltam. Csak tettem a dolgomat. Most már tudom, mibe kerül ez.
Az anyaságnak „ára” van. Amit megfizetek újra és újra. Azért a sápadt és ráncos mosolyért, amit a karomban lévő gyermek létezése vált ki. Ezért pedig csakis hálás lehetek.
Ha szívesen olvasnál hasonló témákban, köved a Facebook oldalamat is, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!
