Amikor elolvastam azt a cikket, amiről nemrég írtam, hirtelen kinyílt a szemem. Rádöbbentem, mennyire beszippantott ez az ISZSZ őrület, és a nyomás hatására folyton azt éreztem, valamit elrontok az etetés-altatás kombónál, ha mindenki másnak működik, csak nekem nem. Addigra eljutott a tudatomig az is, amit korábban is láttam, csak nem fogtam fel: az ISZSZ-anyukák nagy része ugyanazokat a problémákat írja le, és kér hozzájuk tanácsot.

Az anyukák bajait persze egyénenként kezelték: kinek mikor, hány grammal született a babája, mi volt a legkisebb súlya, kap-e kiegészítésként tápszert, vizet, használ-e etető és/vagy nyugicumit, ha igen, abból milyen fajtát stb. Hiszen az ISZSZ-szel önmagában nem lehet baj, biztos a körülmények akadályozzák a boldog, meghitt szopiztatást… Szóval egy idő után feltűnt, hogy a problémák közösek, a kérdező posztokat akár én is írhattam volna. A válaszokkal azonban nem voltam előrébb. Ekkor egy hirtelen elhatározással leállítottam a csoportok követését (de azért tag maradtam, mert elvétve azért valóban hasznos információkat, tanácsokat is láttam, kaptam), és elkezdtem a kisbabámra, és magamra koncentrálni. Kiderült például, hogy ha az időjárás nedves, párás meleg, akkor jöhet akármilyen cicire tétel, ehet a gyerkőc akármennyit, ő bizony nyűgösködni fog, ötperceket fog szopizni, nem fog aludni, amit este szeretne majd bepótolni. Addigra viszont gyakran lapos cicivel vágtunk neki a vacsorának, így tehát gondoskodnom kellett róla, hogy legyen vésztartalék lefejt tej vagy tápszer formájában. Hiszen akkor már hiába tettem mellre, sem megnyugtatni nem tudta, sem a fájdalmát csillapítani. Mert a hasa bizony fájt. Miért? Mert a rövid ideig tartó evések miatt mindig csak a laktózban gazdag előtejet kapta, a zsírosabb, tartalmasabb hátsó tejhez már nem jutott hozzá. Hamarabb megéhezett utána, és jött az ördögi kör.

Ez is időbe telt persze, mire kitapasztaltam, de legalább már nem mások tanácsait követtem, hanem a kisbabám jelzéseit. A tapasztaltakkal párhuzamosan jöttek kisebb-nagyobb lehűlések, amik azt is megmutatták, hogy ha az idő rendben van, a gyermekem nyugodt, kisimult, lassan, megfontoltan és bőségesen eszik, ami után akár 2-3 órát is alszik napközben. Éjjel még többet. Ismét megtudtam róla azt is, amit szinte már elfelejtettem: mennyire nyugodt, mosolygós baba, és ha bizony ő kinyitja a száját valamiért, akkor ott tényleg baj van. Például etetések közben muszáj őt többször büfiztetni, nem elég a végén, mert bántja a pociját, és akkor is csak vergődik a cicin. És ami a legfontosabb: ha elengedi a cicit, az nem feltétlen jelenti azt, hogy nem kér többet.

Gyakran előfordul, hogy csak elfárad evés közben, ezért elalszik, de öt perc múlva folytatná. Korábban ezeket az elalvásokat úgy kezeltem, hogy a legnagyobb nyugalommal bedugtam a kiságyába, végtére is elaludt, aztán értetlenül álltam az újabb öt perc elteltével üvöltő gyermek előtt. Később már több időt hagytam neki evés után/közben a pihenésre, gondolván, hogy elég lesz, majd elaltattam. Kis idő múlva újra üvöltött. Meg kellett értenem, hogy a növekedésével együtt az étvágya is egyre nagyobb, és bizony előfordul, hogy az igényelt mennyiséget nem egyszerre, nem egyszeri szopizás alkalmával veszi magához, hanem akár 3-4 részletben, közben lehunyt szemmel, vagy akár kipattanó szemekkel, hatalmas mosolyokkal megajándékozva, újra és újra meg-megállva pihenni.

Mi történt a gyermek hathetes korára?

Ha ugyanis a baba pocija fáj, mert fel van puffadva, a szopizás lehet, hogy ad pillanatnyi megnyugvást, de a szelet nem fogja elhajtani, arra csak az idő képes, ami alatt a pocak elvégzi a dolgát. Ugyanez a helyzet a kakilással is. Ha viszont nem volt éhes, de evett egy újabb adagot az ISZSZ miatt, az tovább ronthat a helyzeten és elnyújthatja a folyamatot, mert mire megemészti a baba az előző adagot, ráküldtünk egy újabbat mondván: éhes.

A konklúzió: járj nyitott szemmel, tanulj, de koncentrálj a babádra és bízz az ösztöneidben!