Anyának lenni számomra annyit tesz, mint cipelni az élethosszig tartó felelősség „terhét”. Ez pedig nyomot hagy rajtunk. Nem a terhesség maga, vagy a szülés lehetősége tesz minket különlegessé, hanem az a tény, hogy született anyaként mi mindig itt leszünk a gyermekünknek. Apának lenni viszont úgy érzem, fakultatív dolog.
Amikor az apukák fáradtan rogynak össze a kanapén, amikor betegek, amikor szórakozni mennek, mi akkor is álljuk a sarat. Pelenkát cserélünk, ruhát váltunk sokadszorra aznap, mert úszunk a hányásban, a kakiban vagy épp ki tudja, miben, játszótérre megyünk, ismeretlenekkel jópofizunk, mert az ultracuki gyerkőcöt mindenki látni, érezni, fogdosni akarja… és sorolhatnám. Mi itt vagyunk nekik. Nincs más választásunk. Erre a szerepre születtünk, ösztönösen vágytuk az anyaságot, csak idő kérdése volt, mikor találunk életünk kalandjához vállalkozó kedvű partnert.
Anyának mondhatni, a nemi jelleggel együtt születnek a nők. Apának viszont egy férfi sem születik. Ők szabadon dönthetnek, mikor és hogyan vállalják ezt a szerepet. A szerepet, amiről az esetek többségében csak elképzelésük lehet.
Nyilván itt is vannak kivételek, de általánosságban véve jellemző, hogy a lányok egész kicsi korban már dajkálják a babákat, mit sem sejtve arról, hogy ők bizony már akkor is az anyaszerepre készülnek. Aztán már csak idő kérdése, hogy hamarabb, vagy később fogalmazódik meg bennük a gyermek utáni vágy, majd tudatosan vagy tudat alatt, de elkezdenek társat keresni az álmuk beteljesüléséhez.
Olyan társat, aki vállalja az apaságot, és igyekszik mindent megtenni azért, hogy felelősségteljesen álljon a kihívás elé. Felelősséggel, noha
a férfiak nagy része előtt nem volt olyan apakép, akitől megtanulhatta volna ezt.
Megszületik egy gyermek, szerető családba érkezik, ahol hívták, várták, aztán a született anya az ösztönös felelősségtudatával küzd a párjával, aki még csak tanulja ezt a dolgot. Hiába az igyekezet mindkét fél részéről, a szakadék olyan nagy közöttük, hogy ember és asszony legyen a talpán, aki bizonyos helyzetekben képes megőrizni a hidegvérét.
Szülőnek lenni nem nehéz, hiszen csak a gyermekre kell fókuszálni s követni az ösztönöket. Partnernek maradni úgy vélem, sokkal nehezebb. Elengedni a kioktatást, türelmesen várni, míg a párunk felveszi a ritmust és nála is rutin lesz a felelősség… na az feladat. Közös feladat, ami sírig tartó szerelemmel ajándékozhatja meg a megoldóit.
Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a Facebook oldalamat is, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!
