Az elmúlt időszak legcsodálatosabb elismerését kaptam a napokban a férjemtől, amikor megkérdezte, hogy mi a helyzet a blogommal. Elmondta, hogy szerette, amiket írtam, és sajnálja, hogy mostanában nem olvashatott tőlem semmit. Mit ne mondjak, nekem is hiányzik… nem is az írás, mert a vállalkozásomnak, a Szövegneked.hu-nak köszönhetően minden nap írok. Jelen vagyok a közösségi oldalakon, posztolok, kommentelek, csoportokat adminisztrálok. A szívszerelem írás, a blogolás azonban a gyermekneveléssel együtt mostanában tényleg háttérbe szorult.

Mentségem persze van.

Az elmúlt egy év az esküvő után szinte csak és kizárólag az otthonteremtésről szólt. Korábban itt írtam a megpróbáltatásainkról, de év végére végül szerencsésen sikerült a végére jutni egy hosszas adásvételi herce-hurcának a világ legtündéribb eladóival. Akiknek hála ma már egy csodás, természetközeli, napfényes kis kuckóban nevelgetjük Ádinkat. Végre valahára Pöpe cica is újra kijárhat a szabadba, amit már nagyon régen megígértem neki. Egy macskának pedig csak nem hazudhat az ember, ugye?

Visszatérve Ádira… a vállalkozásindítás és persze a házvásárlás mellett ő is abba a korba lépett, amikor tökéletesen ön- és közveszélyes. Aktív kis energiabomba, aki ha ébren van, akkor folytonos figyelmet és társaságot igényel. Már nem csak jár, egyenesen szalad! Ha kiengedjük a nyílt terepre, előtte nincs megállás. Hátra sem néz, csak megy előre, és maximum egy kimondottan érdekes falevél vagy bot állíthatja meg néhány percre, amit hosszasan kell tanulmányozni, vagy épp karmesterként irányítani vele a… mit is??? Bármit. Mindent. A láthatatlan közönségét.

Emellett persze továbbra sem alussza át az éjszakákat, de mi azért kitartóan bevetünk mindent a cél érdekében. Ekkor fektetjük, akkor fektetjük… Előbb fürdés, aztán vacsi, nehogy a fürdés még jobban felpörgesse. Aztán most inkább előbb a fürdés, mert vacsi után mostanában láthatóan aktívabb. Vacsiról szólva… igen ám, de mit egyen az a gyerek? Egy hétig vagy kettőig mást nem is evett, csak tejbegrízt. Éjjel meg itta a vízzel hígított kakaót. Aztán megfázott. Ezért pár napig velünk aludt, mert a náthától nem kapott levegőt, ettől pánikolt, és csak velünk tudott megnyugodni. Aztán meggyógyult, és teljesen egyedül átaludt egymás után két teljes éjszakát. A mennyekben éreztük magunkat. Aztán elutaztunk, idegen ágyba került, mi meg vissza a régi nemalvós kerékvágásba. Mióta hazajöttünk,

ismét mindent megteszünk, hogy megteremtsük számára azt az idilli állapotot, amiben képes békésen aludni egy egész éjszakán át.

Mi volt a titok? Fogalmunk sincs. Mintegy két év krónikus kialvatlanság után nehéz okosnak lenni. Csak éljük a napokat, tesszük a dolgunkat. Ha alszik, álmodunk, ha ébren van, vele virrasztunk. Hol mesélünk, hol mesét nézünk. Hol zenét hallgatunk, hol klipeket nézünk. Rossz szülők vagyunk? Dehogy. Csak rá kell nézni a lassan két éves gyerkőcre, és látszik, hogy rendben van. Egészséges, okos, kiegyensúlyozott, mosolygós kis lélek. Látszik, hogy szeretve van.

Tetszett, amit olvastál? Oszd meg másokkal, kattints a KÖVETÉS gombra a jobb felső sarokban, és lájkold a Facebook oldalamat is, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!