Számtalanszor hallottam már a „dackorszak” fogalmát más anyukáktól, de valahogy úgy éreztem, velünk ez nem történhet meg. Ádi olyan nyugodt, kiegyensúlyozott baba, a legtöbb helyzetben nem úgy reagál, mint az „átlagos” kisgyermekek. Sokszor mondták idősebbek is: „Én ilyen nyugodt és mosolygós babát még nem láttam!” Aztán egyszer csak váratlanul, a semmiből beköszöntött a dackorszak, ránk vetette magát és nem ereszt a szorításából már több mint egy hónapja.
Fotó: Pexels
Eleinte azt hittem, csak fogzik a gyerek. Láttunk már ilyet: nem eszik, nem alszik rendesen hónapokig, aztán egy nap ott vigyorognak a fogacskák a kicsi szájában. A fogzás viszont általános bágyadtsággal és látható fájdalommal is jár, ami gyógyszerrel orvosolható, ez a helyzet viszont nem akart megszűnni. Tény, hogy valóban mozgolódnak a fogacskák Ádi ínye alatt, de a bágyadtság átmenetinek bizonyult, így más magyarázatot kellett keresnünk. Találtunk is: elválasztódás!
A tartósabb nyűgösködés nagyjából akkor kezdődött, amikor Ádi fogacskáinak a mozgolódása, és ezzel együtt a tiltakozás is a szopizás ellen. Eleinte csak az egyik oldalt utasította el, aztán néhány héttel később már a másikat sem fogadta el. Pokoli érzés volt.
Szinte fizikailag éreztem, ahogy megszűnik az a fajta kapcsolat, ami csak szoptató anya és gyermeke között lehetséges. Az a leírhatatlan, megmagyarázhatatlan kötődés, ami miatt úgy érzed, ti a baba születését követően is egyek vagytok. Bár már két külön testben, de mintha közös lélekből táplálkoznátok.
Amikor a szoptatás megszűnt, úgy éreztem, ketté váltunk. Ezen a ponton lettünk két külön fél, két különálló, szuverén ember, akiknek mostantól meg kell ismerni egymást. Egy lettem a két szülő közül, megszűnt a kivételezett státuszom.
Az elválás mindkettőnket megviselt, így a fogzás után ennek a számlájára írtam Ádi megváltozott viselkedését. Mit csinált? Nem evett, nem aludt, nem játszott, és az egyetlen hely, ahol jól érezte magát anya ölében volt. Vagy apával Bogyó és Babócát nézve, amikor már az apukája is „hazaköltözött” a home office miatt. Erre is volt persze magyarázatunk akkoriban: szeparációs szorongás! Gondoltuk, az elválasztódás miatt kompenzál. Aztán telt, múlt az idő, de a nyűgösködés nem hagyott alább. Figyeltük az időjárást mondván, a tavaszi változékony idő rá is hatással van. Egy nap viszont kifogytunk a magyarázatokból és az ötletekből. Elkezdtem figyelni Ádámot, és próbáltam kielemezni a viselkedését.
Továbbra is tartom magam hozzá, hogy az én fiam nem hisztis. Soha nem láttam hisztit rajta. Ellenben
láttam egy nagyon mélyről jövő, ösztönös tiltakozást nagyjából minden ellen.
Még a legnagyobb éhség közepén is, két kanál bébipapi után is képes volt olyan heves ellenkezést produkálni, hogy csak pislogni tudtam. Azt gondoltam, nem ízlik neki az étel. Van ilyen. Amikor viszont megnyugtatásként leültettem mesét nézni, és közben azért mégiscsak próbálkoztam, szépen lecsúszott az egész adag ugyanabból, amit nem sokkal azelőtt még fintorogva, sírva utasított el. És egyszer csak belém hasított, mit látok Ádámon: ez bizony dac! Ekkor jutott eszembe az is, hogy hányszor hallottam más anyukáktól a dackorszak kifejezést. Megvilágosodtam.
Így esett, hogy Ádám dacol a világgal, mi pedig igyekszünk megőrizni a hidegvérünket, és a legnagyobb szeretettel és türelemmel kezelni az ad hoc jelentkező kiborulásait. Anyukám javaslatára csökkentettük a körülötte lévő játékok számát, hogy kevésbé tudja megunni őket és váltogathassuk, ha kell. Emellett hagyjuk, hogy felfedezze és kiélvezze a lakásban rejlő lehetőségeket, úgymint vizespalackokkal játszadozás, üres dobozok kirámolása, táskákban kotorászás és hasonlók. Olyan lett ugyanis, mint a macskánk: ami játék, azt félrelöki, ami értéktelen és a kukában lenne a helye, kincsként vadássza le. Miközben mi epedve várjuk a dackorszak végét...
Tetszett, amit olvastál? Oszd meg másokkal, kattints a KÖVETÉS gombra a jobb felső sarokban, és lájkold a Facebook oldalamat is, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!
