Első gyermekes anya vagyok. Akit ha megkérdeznek, nem tudom rávágni a gyermekem nevét. Nem tudom megmondani, mikor született. Nem tudom, hány napja vagyunk itthon, hány nap és óra telt el azóta, hogy ez a csodálatos kis lény a testemből kibújt.
Olyan anya vagyok, akinek elvei voltak. Kilenc hónapig készültem erre a szerepre, minden fontosat elolvastam, utánajártam, szűrtem az információkat, aztán kétségbeesve látom, hogy az elméletek a gyakorlatban mit sem érnek. Az a kis ember maga alakítja a szokásait, az igényeiből nem enged, és csak ennyit tehetek, hogy igyekszem megtalálni a legjobb kompromisszumos megoldásokat, hogy az új családtag biztonsága, kényelme és a mi eddig megszokott életünk a lehető legjobban illeszkedjen egymáshoz.
Van az úgy, hogy az embert elkapja a gépszíj… Nem volt ez másképp a várandósságom idején sem. Még az utolsó hetekben, napokban is ha felpörögtem, egymást érték a megoldandó feladatok – mosás, takarítás, hajtogatás -, majd a végén nekiálltam még sütni is. Mostanában mindenem van, csak energiám nincs,…