Na, nem „úgy”, csak a koronavírussal kapcsolatos aggodalom olyan laposkúszással érkezett meg a mindennapjainkba, hogy azt vettem észre, lassan minden döntésünket, tettünket ez befolyásol. Sőt, a gondolatainkat is megfertőzte! Talán ez a legrosszabb, legalábbis nekem. Olyan ember vagyok, akinek fontos a szabadsága, és hogy félelem nélkül tehesse, amit szeret. Na ez most nem lehetséges. És ez dühít. Felkorbácsolja az érzéseimet, kiborulok, kétségbe esek, és teljesen összezavarodok, mit és hogyan lehetne, vagy kellene tenni. Ma jutottam el oda, hogy ebből elég. ELÉG!!!

Ugyanazt érzem, mint mikor Ádámra várva bújtam az internetet, a magazinokat.

A soha fel nem tett kérdéseimre is válaszokat találtam, és mire ő megérkezett, pontosan tudtam, mikor mit KELL csinálnom. Aha, csak valahogy mégsem működött a dolog. Talán emlékeztek (ITT írtam erről), ez az érzés hozta létre az Ösztön Szerinti Anya blogot, mert kénytelen voltam visszatalálni az ösztöneimhez, hogy ne érezzem teljesen hülyének magam, amiért a jól szájbarágott elvek nálunk valahogy mégsem működnek. Most is azt érzem, túl sok az infó, és kevés az igazság. Persze, hogy valójában mit gondolok a média és az igazság összefüggéseiről, azt most hagyjuk, de azért féligazságokkal talán már tudnék kezdeni valamit.

Fotó: Canva Elements Team

Most viszont ott tartok, hogy még egy sétára is rettegve indulok el, holott a józan eszem azt súgja, az égvilágon semmi bajunk nem történne, ha nekilódulnánk Ádámmal és szívnánk egy kis friss levegőt. Elkerülve a zárt tereket, keresve valami parkos, zöld helyet, ami a lelkemet is melengeti, és élvezni, ahogy a természet teszi a dolgát: feltölti energiával a testem és a lelkem. Nyilván ide is vinném magammal a kézfertőtlenítőt, hogy ha akár Ádi, akár én véééletlenül is hozzáérnénk bármihez, ami gyanúra adna okot, vagy tüsszentenék egyet, fertőtleníthessek biztos ami biztos alapon. Mert tüsszenteni fogok, az biztos. Ugyanis allergiás vagyok, és február végétől általában nálam megjelenik a tüsszögés, szemviszketés, orrdugulás stb.

Ehelyett mit csinálok?

Nem indulok el, csak azon agyalok, mi lenne, ha… Vajon mivel teszek jót vagy rosszat? Annyira belénk sulykolták a #maradjotthon-t, hogy tényleg elhiszem, valami rosszat teszek, ha akár csak egy rövid sétára is elindulok. Pedig valójában úgy gondolom, az ésszerűség teljes hiányát mutatja ez a hozzáállás. A napsütés, a friss levegő jótékony hatásaiban ugyanis jobban hiszek, mint a négy fal közötti bezártságban. Épp az immunrendszerünket kellene erősíteni, ehelyett a jó öreg D-vitamint is inkább üvegcséből mérjük, mint hogy kimennénk a napra. Értem én, hogy kerüljük el a tömeget – a tömegközlekedést, a nagyrendezvényeket, a zárt tereket stb. -, de a teljes elszigeteltség – hacsak nem ténylegesen indokolt – talán mégiscsak túlzás. Ezt akarom hinni. Mert ami ettől eltér, az megijeszt. Mint egy rossz katasztrófafilm, amiről soha nem gondoltuk volna, hogy velünk is megtörténhet. Most meg itt van a nyakunkon.

Karanténok, határlezárások, maszkos emberek és ki tudja, mi jön még.

Én nem tudom, és ez őszintén megmondom, komolyan megijeszt. Szinte már félek. És ezt a média érte el, beleértve a közösségi médiát is. Vannak a pánikkeltől, vannak a mindent ellazázók, elröhögők, és vannak az okoskodók. Akik híreket, álhíreket, mémeket és összeesküvés elméleteket osztanak meg a témával kapcsolatban, hogy felnyissák embertársaik szemét. Hogy ezek közül mi az igazság? Senki nem tudja. Akik pedig tudják, azok nyilván nem beszélnek. Én meg félek, és ezt utálom. Úgyhogy azt hiszem,

ahogy anno Ádi érkezésekor is elzártam a médiacsapot, úgy most is azt fogom tenni.

Reggel és este megnézem a főbb híreket, hogy képben maradjak, napközben meg hanyagolom a média minden formáját, hogy a félelmeimet elengedve az ösztöneimre, és persze a józan eszemre hallgathassak. Ezt tanácsolom nektek is!

Tetszett, amit olvastál? Oszd meg másokkal, kattints a KÖVETÉS gombra a jobb felső sarokban, és lájkold a Facebook oldalamat is, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!