Woman Forever - Az idők változnak, a Nő örök!

Ösztön Szerinti Anya

Így él(t)em túl az ekcémát

Hasznos tippek kisgyermekeseknek is

2019. november 07. - osztonszerintianya

A napokban egy kedves rokonom keresett meg azzal, hogyan könnyíthetne a kétéves fia szenvedésein, akinél atópiás dermatitist diagnosztizáltak. Tudta ugyanis, hogy kiskorom óta ekcémás vagyok, de a gyermekkori szenvedések után ma már egészen lazán kezelem a dolgot, és tökéletesen együtt tudok élni vele. A beszélgetésünk nyomán arra gondoltam, más anyukákat is sokként érhet, ha a gyermekük ekcémás lesz, ezért összeszedtem néhány személyes tapasztalatot és tippet arra vonatkozóan, hogyan kezelhető ez a szörnyű viszketéssel járó állapot.

Állapotnak nevezem, nem betegségnek, mert ma már tényleg annyira könnyen együtt élek vele, hogy szinte fel sem tűnik. Nem volt ez mindig így, hiszen cirka 30-35 évvel ezelőtt olyannyira gyerekcipőben járt még a bőrgyógyászat, hogy a rövid távon enyhülést hozó szerek hosszú távon több kárt okoztak, mint hasznot. Kórházban vizsgálgattak, ahol bőrfertőzést kaptam valamelyik gyerektől, aztán hónapokra ott is ragadtam… felesleges bővebben írni róla, az ekcéma pokollá tette a gyerekkoromat, pedig anyukám aztán tényleg mindennel próbálkozott a bérescsepptől kezdve a répa etetésen túl a különféle kencékig. Ma viszont már nem kell megijedni tőle, hiszen számtalan patikai, és drogériákban kapható termék közül is válogathatunk, ha a saját, vagy gyermekünk bőrének védelméről van szó.

person-pouring-plastic-tube-bottle-1029896.jpg

Fotó: Pexels.com

Fontos, hogy az alább ismertetett információk

  • NEM a legfrissebb kutatásokon alapulnak;
  • NEM helyettesítik az orvosi vizsgálatot, vagy a gyógyszerészi javaslatot;
  • kizárólag a saját, SZEMÉLYES tapasztalataimat írom le, amik megkönnyíthetik a mindennapokat.

Az első és legfontosabb, hogy az ekcémától nem kell megijedni, együtt lehet élni vele. Ehhez azonban nem árt betartani néhány fontos „szabályt”, legalábbis nekem csak így sikerült.

- a bőrápoláshoz kizárólag „mindenmentes”, azaz szappan-, színezék- és illatanyagmentes termékeket használok, az csak hab a tortán, ha tartósítószer sincs benne. Ilyen termékeket vehetünk aranyáron is, határ csak a csillagos ég, de nekem a márkás termékeknél is sokkal jobban beváltak a "déem" "sajátmárkás" termékei: tusfürdőt és folyékony szappant is ott vásárolok.

- ha valamiért nem jutok hozzá „mindenmentes” termékhez (pl. mert elutaztunk egy kis faluba és otthon felejtettem a tusfürdőmet), olyat választok, aminek az összetevői között a vége felé szerepel a „parfum” szó, ugyanis az illatanyag rendkívül allergén, így az ekcémás bőrnek nem barátja. Az összetevőket rendszerint a termékben szereplő mennyiségek alapján sorolják fel, így amiből a legtöbb van benne, az elejére kerül, amiből kevesebb, a végére.

- a kizárólag természetes összetevőket tartalmazó kencék is allergizálhatnak, így én inkább a „mindenmentesre” szavazok az aloe verás, kamillás, olívaolajos stb. termékek helyett. Itt fontos megjegyezni, hogy a kamilla pl. borzasztóan szárít, és az ekcémás bőrt nem fogja megnyugtatni, sőt még inkább viszketni fog tőle!

- fürdés után minden esetben krémezem magam: testápolóként és arckrémként is egy gyógyszertári „alapkrémet” (Unguentum Stearini) használok, ami vény nélkül is kapható, bár recepttel olcsóbb, gyorsan beszívódik, puhává és viszketésmentessé teszi a bőrt.

- fellángoláskor (amikor a bőrhajlatokban, ujjak között stb. viszkető piros foltok jelennek meg) szteroidos kenőcsöt használok, ez ilyenkor sajnos elkerülhetetlen. Fontos azonban, hogy csak a foltokra kenjünk belőle, mert nagy felületen sokáig használva elvékonyíthatják a bőrt. Nekem nem mindegyik szteroidos kenőcs vált be, így ha esetleg nem vagyunk elégedettek a felírttal, érdemes másikat kérni a kezelőorvostól.

- kitapasztaltam, hogy az ekcéma is egyfajta allergia, a bőr gyakorlatilag túlreagálhat bármit, ami nem tetszik neki. Így maga a klóros csapvíz is árt neki, ezért kádban fürdés helyett előnyben részesítem a zuhanyozást, és ha mégis hosszan áztatom magam (mert ugye nő vagyok és az nekem jár!), akkor sok-sok tengeri sót teszek a vízbe, ami lágyítja és kevésbé viszketek utána.

- a túl szoros ruhák, és a meleg is előhívhatja az ekcémát, ezért igyekszem lazán, szellősen öltözni.

- ami sokat segít még az ekcémás bőrön, a napfény. Nyáron sokkal szebb a bőröm, ha sokat napozok, persze most már nagyon oda kell figyelni, hogy ez inkább a délelőtti és a késő délutáni órákban történjen, 11 és 15 között nem javasolt napra menni. Ez egy természetes segítség, de létezik fényterápia is, illetve felnőtteknek a szolárium is hasznos lehet időnként, és módjával használva.

Igyekeztem minden fontos tapasztalatomat összeszedni az ekcémával kapcsolatban, amelyek kisgyermekeknél is biztonsággal alkalmazhatók. További információért az internet népe helyett jobban jártok, ha a bőrgyógyászt kérdezitek!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal, kattints a KÖVETÉS gombra a jobb felső sarokban, és lájkold a Facebook oldalamat is, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!

Vacsorára: Extra gyors zöldséges csirke és Almás-pudingos batyu

Van az úgy, hogy az embert elkapja a gépszíj… Nem volt ez másképp a várandósságom idején sem. Még az utolsó hetekben, napokban is ha felpörögtem, egymást érték a megoldandó feladatok – mosás, takarítás, hajtogatás -, majd a végén nekiálltam még sütni is. Mostanában mindenem van, csak energiám nincs, és a legnagyobb mélyponton mégis megtörténik. Újra és újra. A napokban épp egy csodás vacsit és egy mennyei desszertet, Almás-pudingos batyut dobott a gép.

A fogzás még mindig tart, az átaludt éjszakák után újra kétszer kelek etetni éjjelente, nappal pedig minden energiámat leköti, hogy az „éhező” és ínyét szüntelenül dörgölő manót próbálom nyugtatni, evésre bírni. Emellett igyekszem „normális” emberként fenntartani a kiegyensúlyozottság látszatát, azaz rendben tartani a lakást, partner lenni a párom társasjáték szenvedélyében és játszani, amikor időnk és türelmünk engedi, és ha úgy alakul, megnézni végre egy filmet is elejétől a végéig, megszakítás nélkül.

Úgy alakult, hogy a héten végre a kedvesem home office-olni tudott, így ha nem is teljes jelenléttel, de volt segítségem Ádám körül. A takarítás mostanában nem az erősségem, sokkal jobban szeretem a hobbijaimmal elfoglalni magam, így a védőnői látogatás után nekiestem egy kiadós vacsorának, majd ráeszmélve, hogy még igen „korán” van – I love óraátállítás -, még egy kis sütit is sikerült összedobnom. A vacsiról nem készült fotó, olyan gyorsan elfogyott, de a teljesség kedvéért álljon itt az Extra gyors zöldséges csirke receptje.

3 db csirkecombot alsó és felső részre bontva fűszersóval ízesítettem és olívaolajjal bőségesen meglocsoltam. Hagytam kicsit állni, közben vékonyra szeleteltem kb. 400 gramm gombát. A csirkecombokat olívaolajjal kikent serpenyőben nagy lángon pirosra sütöttem, majd tálra szedtem. A maradék olajban nagy lángon megsütöttem a gombát, amit borssal és petrezselyemzölddel ízesítettem. Amikor szép piros volt, hozzákevertem egy zacskó fagyasztott kínai zöldségkeveréket, megsóztam, majd néhány percig együtt sütöttem. Végül hozzáadtam néhány löttyintésnyi paradicsomlevet, némi cukrot és citromlevet, átforraltam és elzártam alatta a lángot. A csirkét párolt rizzsel és a szaftos zöldségekkel tálaltam.

A desszerthez az alapot fagyasztott leveles tészta adta, amit pár napja vettünk és azóta agyaltam, mit is készíthetnék belőle. A Nosalty-n találtam az alapreceptet, amin az itthon található alapanyagokat felhasználva módosítottam picit. Az eredmény mennyei, krémes-fűszeres, pihe-puha Almás-pudingos batyu lett, ami az újonnan nekikezdett diétánkat tekintve nem sűrűn kerül majd az asztalra, de ha igen, annál nagyobb élvezettel tüntetjük majd el!

Hozzávalók:

2 alma meghámozva, kicsi kockákra vágva; 2 ek cukor, 1 tk fahéj, ½ citrom leve, 1 dl víz, 1 csomag leveles tészta, 1 tejszín ízű puding (a leírással ellentétben csak 3-4 dl tejjel készítjük el, minél sűrűbb, annál jobb)

A tetejére:

1 felvert tojás, 2 ek cukor, 1 ek fahéj

Elkészítés:

A kockára vágott almát a cukorral, fahéjjal, citromlével, vízzel alacsony lángon, lefedve kb. 15 percig pároljuk, majd lehűtjük. A leveles tésztát vékonyra nyújtjuk, és 8 egyenlő négyzetre vágjuk. A négyzetek közepére halmozzuk az almát, majd ráadagoljuk a pudingot is. A négyzetek sarkait összecsípve batyukat formázunk, és sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. A tetejét felvert tojással kenjük, és megszórjuk fahéjas cukorral. 200 fokos sütőben kb. 10-15 perc alatt szép barnára sütjük.

Tipp: az almából készítsünk kicsit többet, és nagyobbacska babáknak enyhébb ízesítéssel kiváló püré születhet!

almas_pudingos_batyu.jpg

Tetszett amit olvastál? A jobb felső sarokban kattints a "KÖVETÉS" gombra, és lájkold a Facebook oldalamat is, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!

Apa nélkül nem megy

Egyedülálló anyák, hősnők vagytok!

Mostanában sokszor panaszkodtam arra, hogy fáradt vagyok, de néha kifejezetten rádöbbenek, mennyire. Így esett tegnap este is, amikor egy jó kis csajos/anyukás délután után lepasszoltam páromnak a gyereket, és hullafáradtam rogytam össze a kanapén. Két óra múlva arra ébredtem, hogy a lakásban síri csend honol, Ádám a szobájában alszik, apuka pedig élvezi, amit mostanában ritkán tehet meg: játszik a gép előtt ülve. Odamentem, a vállára borultam és pityeregve fellélegeztem…

Ilyet csak azon szerencsések tehetnek meg, akiknek van párjuk, akire rábízhatják a kicsit, ha összedől a világ. A kialvatlanság pokoli. Őszintén nem tudom, hogy csinálják azok az anyukák, akik száz százalékig magukra vannak utalva. A teljes felelősség terhe az ő vállukat nyomja 0-24-ben, és

az éjszakai ébrenlétek után sem mondhatják senkinek azt: „Vedd most át, kérlek!”.

Az előző bejegyzésem alapján úgy tűnhetett, eléggé félrenyúltam a választás során, és én bizony egy mihaszna férfivel vállaltam gyereket. A közösségi oldalamon való kommentáradatból is nagyjából ez derült ki. Pedig korántsincs így, és ez tegnap este IS bebizonyosodott. Tény, hogy az emberem nem áll a helyzet magaslatán, amikor házimunkáról van szó, de Ádám körül egyre aktívabb és egyre jobban tudja, mit csinál. Egyre jobban, hiszen ahogy arról korábban ITT és ITT is írtam, a férfiaknak nincs lehetőségük reggeltől estig gyakorolni a gyermekeik ellátását, a velük való foglalkozást, így ők csak esténként és hétvégenként juthatnak el oda, amikor egyébként azt a kis szabadidejüket a barátokkal és egyéb programokkal is meg „kell” osztani.

Tegnap először pedig rádöbbentem, hogy

életem férfija csak akkor tűnik elveszettnek, amikor ezerrel pörgök körülötte.

Ilyenkor ha átadom neki Ádámot, általában megkérdezi, mit csináljon vele, vagy mit hol talál… Bezzeg amikor magatehetetlenül dőlök el a kanapén, és semmi nem érdekel, csak hogy aludhassak kicsit, ösztönösen tudja, mire van szüksége a legkisebb kismanónak. Felismerve, hogy magára maradt, ragyogóan megoldja a feladatot. Tegnap például viszonylag hamar elaltatta Ádámot, és engem is hagyott aludni, miközben ő is azt tehette, amit ritkán csinál: pihenhetett.

img_20190919_202309.jpg

Két óra múlva tértem magamhoz, de fogalmam sem volt róla, hogy ennyi idő eltelt már. A gyermek még mindig aludt. Én meg csak odamentem az apukájához, a vállára hajtottam a fejem és halkan pityeregni kezdtem. „Baj van?” – kérdezte, mire én csak annyit feleltem: „Fáradt vagyok”, és maradtam még picit. Aztán az ölébe vett, mint egy gyermeket, megvigasztalt, majd beparancsolt a kádba. Jó negyven perc ázás után kászálódtam ki, és Ádám még mindig aludt. Egyikünk sem értette, mi lelte a kicsit, de nyilván a hetek óta tartó, és a napokban igen intenzív fogzás készíti ki. Szegénykém most aludt végre, köszönhetően talán az új fogínygélnek, ami épp tesztelés alatt van, és annak, hogy az ultrafáradt és ultranyűgös anyukája helyett a szintén fáradt, de jóval nyugodtabb apukája ölébe került.

Én megtehetem, hogy átadom. Sajnos nem mindenki ilyen szerencsés. Vannak egyedülálló anyukák, akik ilyen vagy olyan okból, de mindig vagy majdnem mindig magukra vannak utalva. Elképzelni sem tudom, hogy csinálják, hogy ne őrüljenek bele a nyomásba, a stresszbe. Mert

az anyaság bizony stresszes, bár egy mosoly, egy kacaj a szemünk fényétől mindig megadja azt a feloldozást, ami átsegít a nehezén.

Vannak anyák, akiknek „csak” ennyi jut. Ők a szememben igazi hősnők, mert amikor én már feladom és átadom az embernek a gyermeket, ők akkor is helytállnak: sétálnak az egyre nehezebb babával; leteszik, fölveszik újra és újra; felkelnek éjszaka, keveset alszanak és még így is képesek biztonságban nevelni a kisdedet. Hogyan képesek erre? Soha nem akarom megtudni. Örülök, és hálás vagyok azért, hogy nem kell tudnom ezt. Azzal együtt, hogy felnézek rátok, egyedülálló anyukák!

Tetszett, amit olvastál? Kövesd Te is a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!

Apának lenni fakultatív dolog

Anyának lenni számomra annyit tesz, mint cipelni az élethosszig tartó felelősség „terhét”. Ez pedig nyomot hagy rajtunk. Nem a terhesség maga, vagy a szülés lehetősége tesz minket különlegessé, hanem az a tény, hogy született anyaként mi mindig itt leszünk a gyermekünknek. Apának lenni viszont úgy érzem, fakultatív dolog.

Amikor az apukák fáradtan rogynak össze a kanapén, amikor betegek, amikor szórakozni mennek, mi akkor is álljuk a sarat. Pelenkát cserélünk, ruhát váltunk sokadszorra aznap, mert úszunk a hányásban, a kakiban vagy épp ki tudja, miben, játszótérre megyünk, ismeretlenekkel jópofizunk, mert az ultracuki gyerkőcöt mindenki látni, érezni, fogdosni akarja… és sorolhatnám. Mi itt vagyunk nekik. Nincs más választásunk. Erre a szerepre születtünk, ösztönösen vágytuk az anyaságot, csak idő kérdése volt, mikor találunk életünk kalandjához vállalkozó kedvű partnert.

Anyának mondhatni, a nemi jelleggel együtt születnek a nők. Apának viszont egy férfi sem születik. Ők szabadon dönthetnek, mikor és hogyan vállalják ezt a szerepet. A szerepet, amiről az esetek többségében csak elképzelésük lehet.

Nyilván itt is vannak kivételek, de általánosságban véve jellemző, hogy a lányok egész kicsi korban már dajkálják a babákat, mit sem sejtve arról, hogy ők bizony már akkor is az anyaszerepre készülnek. Aztán már csak idő kérdése, hogy hamarabb, vagy később fogalmazódik meg bennük a gyermek utáni vágy, majd tudatosan vagy tudat alatt, de elkezdenek társat keresni az álmuk beteljesüléséhez.

adult-baby-casual-236164.jpg

Olyan társat, aki vállalja az apaságot, és igyekszik mindent megtenni azért, hogy felelősségteljesen álljon a kihívás elé. Felelősséggel, noha

a férfiak nagy része előtt nem volt olyan apakép, akitől megtanulhatta volna ezt.

Megszületik egy gyermek, szerető családba érkezik, ahol hívták, várták, aztán a született anya az ösztönös felelősségtudatával küzd a párjával, aki még csak tanulja ezt a dolgot. Hiába az igyekezet mindkét fél részéről, a szakadék olyan nagy közöttük, hogy ember és asszony legyen a talpán, aki bizonyos helyzetekben képes megőrizni a hidegvérét.

Szülőnek lenni nem nehéz, hiszen csak a gyermekre kell fókuszálni s követni az ösztönöket. Partnernek maradni úgy vélem, sokkal nehezebb. Elengedni a kioktatást, türelmesen várni, míg a párunk felveszi a ritmust és nála is rutin lesz a felelősség… na az feladat. Közös feladat, ami sírig tartó szerelemmel ajándékozhatja meg a megoldóit.

Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a Facebook oldalamat is, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!

Apu a hős, anyu a hadirokkant

Egy kirándulás margójára

Izomlázam van. A térdem nem hajlik. Folyik az orrom és fáj a fejem. Levegőt is alig kapok, de a kisded édesen szuszog az ölemben, miután evett egy nagyot – végre. Fogalma sincs, milyen szerencsés baba, mert az apukája hős, és milyen veszélyesen jót kirándultunk tegnap, barátokkal.

Mióta láthatóan is beindult a fogzása, nem csak a jelekből – nyáladzás, ökölrágás – tudjuk, hogy eljött ez az időszak, újra nyűgösebbek a mindennapok. Az éjszakai ébredéseknek és a gyakori hányásoknak, elázásoknak „köszönhetően”, a fűtésszezont kicsit tolva még magunk előtt már éreztem magamon, hogy egyre inkább gyengülök, és mintha bujkálna bennem valami. Gyógyteával igyekeztem orvosolni a problémát és megelőzni a komolyabb megfázást, de amikor még temetés miatt is haza kellett utaznunk, a szervezetem végképp megadta magát. A hosszú utazás, az új környezet és az ismeretlen kiságy okozta ingeráradat miatt még annyira sem aludt a gyermek éjjel, mint szokott, az érzelmi elgyengüléssel tetézve pedig hazafelé már komolyan fájt a torkom. Ez egy hete volt, azóta próbáltam kikúrálni magam mézes gyógyteával és C-vitaminnal, de amikor már egészen jól voltam, jött az újabb kihívás: kirándulni mentünk.

img_20191013_144607.jpgA tervek szerint babakocsival is könnyen járható, nagyjából húszperces túrára készültünk, miután a szervező barátoktól ezt az infót kaptuk. Miután azonban egy óra múlva is még mentünk a meredek sziklás hegyoldalon a három és fél hónapos babával, plusz a dögnehéz terep babakocsival, komolyan elbizonytalanodtunk.

Történt ugyanis, hogy a tényleges célunkat nem felismerve, amellett lelkesen elhaladva egyre feljebb és feljebb jutottunk, majd amikor már végképp úgy tűnt, soha nem lesz vége a felfelé vezető útnak, belázadtunk, és megálljt követeltünk. Letelepedtünk az ösvény melletti, kidőlt fatörzsekkel szegélyezett kis „tisztásra”, és jólesően lakmároztunk a magunkkal hozott finomságokból. Akkor még nem tudtam, hogy baj lesz, hiszen újra és újra elfelejtem, hogy a térdem már réges-rég nem a régi.

Magunk után rendet rakva újult erővel indultunk lefelé, ami veszélyesebb volt, mint hittem. Gyerek nélkül kisujjból kiráztuk volna, beleizzadva, de kapaszkodva, itt-ott fenéken csúszva vagy négykézláb biztonságosan leértünk volna, de ezúttal már babával és babakocsival a kézben kellett leereszkedni. Mondanom sem kell, apuka egy hős volt. Bár épp az ellenkezőjét mutatta, de remegő térdekkel, a kicsit magához szorítva haladt lefelé úgy, hogy már nem is láttam őket. Nem is bántam. Jobban féltettem őket, mint ők magukat – Ádám nyilván fel sem fogta, milyen ijesztő is volt ez az egész… A babakocsival nekem szerencsére nem kellett törődnöm, mert a segítőkész barátok ölben, a keményebb terepeken egymásnak adogatva hozták le a monstrum szerkezetet. Így viszont nekem jutott egy másik gyerkőc futóbiciklije, amivel lefelé szintén nem éreztem biztonságosnak a terepet, de még így is könnyebb volt, mint apukának, hiszen én csak a saját csontjaimmal játszottam. A térdem már nem is hajlott a túra végére, de ez már nem is lepett meg, régóta rossz már szegény.

Szerencsére épségben leértünk, és a kirándulás végén fagyival, kávéval és üdítővel vigasztalódtunk amellett, hogy állati büszkék voltunk magunkra.

Négy kisgyerekkel, egy babakocsival és egy biciklivel felmálházva másztunk meredek hegyet abszolút felkészületlenül úgy, hogy senki nem sérült meg.

Köszönet érte Attilának, aki megszervezte, köszi mindenkinek, aki elsétált a tényleges célunk mellett, és köszi srácok, hogy cipeltétek a babakocsit és toltátok Ádámot, amikor mi már végképp kimerültünk. Így csak a térdemen hagyott nyomot a kemény terep, és a megfázásom lett rosszabb, no de a friss levegő és a csodálatos természet, amit Ádám is nagyon élvezett, kárpótolt mindenért.

Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a Facebook oldalamat is, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!

Ösztön Szerinti Anya