Woman Forever - Az idők változnak, a Nő örök!

Ösztön Szerinti Anya

Ösztön Szerinti Anya

A kényelmes és a mártír

Házimunka nem mindennapi helyzetben

2019. november 18. - osztonszerintianya

A gyermekvállalás kapcsán az egyik legnagyobb kihívásunk, hogyan oldjuk meg a házimunkát úgy, hogy az mindkettőnknek jó legyen. A válasz: nehezen. Én szeretem a rendet magam körül, a magam rendjét, a magam tisztaságát, ahogy csak én tudom megcsinálni. A kedvesem ezzel szemben a tőle 10 centire lévő szemetest sem veszi észre, és mellé teszi, ami belekívánkozna. Nem hibáztatom, mindig ilyen volt, és soha nem róttam fel neki. Most mégis megteszem, mert a helyzet már más. Most már hárman vagyunk, most már nincs annyi időm, energiám a házimunkára, mint azelőtt. Meg kell(ett) tehát tanulnom segítséget kérni, elfogadni, és nem ítélkezni az elvégzett munka eredménye felett.

Sokaktól hallom, hogy a házimunkában nem „segítséget” kellene kérni, hanem a partnerünknek természetesen részt kellene vállalnia belőle, hiszen közösen élünk itt, közösen csináljuk a koszt. Ez azonban tapasztalataim szerint a legtöbb háztartásban nincs így. Miért?

Az emancipációval kivívtuk magunknak a szavazás jogát, a nadrágviselés jogát, a munkába állás jogát, de marhára nem kérdeztük meg a férfiakat, ők mit szólnak ehhez. Ha mi is dolgozunk, ők vajon átvállalnak-e a háztartási terhekből? Fognak-e továbbra is annyi pénzt keresni, hogy joggal állíthassák: eltartom a családot?!

A válaszokat ma már  mindannyian tudjuk, és nap mint nap a bőrünkön érezzük. Nem, ma egy család anyagi biztonságához két keresőképes szülő kell. Nem, az esetek nagy részében a férfiak még mindig semmilyen, vagy minimális mértékű házimunkát végeznek. És amúgy is:

„inkább ne is csináljon semmit, úgysem lesz soha olyan, mint ha én csinálnám!" - A mártír asszony tipikus baklövése. Az enyém is ez volt, ma már igyekszem leszokni róla.

A várandósságom közepe táján éreztem először, hogy fizikailag már nem úgy bírom a terhelést, a takarítást, és elkezdtek bosszantani a párom addig mulatságosnak vélt szokásai (pl. minden kávéhoz új bögre, mert az előzőt már ki tudja, hol hagyta el a lakásban). Ezek eleinte valóban viccesek voltak, és én a legnagyobb lelkesedéssel sertepertéltem körülötte, hogy újra és újra elmossam az egyre halmozódó pohár- és bögrehegyeket.

white-open-book-and-blue-ceramic-mug-2074120_pexels_viktoria_alipatova.jpg

Fotó: Pexels

Imádtam, hogy a beköltözésem után a tipikus agglegény lakásából tiszta, rendezett kis kuckót varázsoltam, és a barátai is sorra megjegyezték: „látszik, hogy nő is lakik már itt”. Döngettem a mellem, hogy milyen jó vagyok. Egyszer sem kértem segítséget, vagy próbáltam bevonni a házimunkába, hiszen az a nő feladata. Elvártam magamtól, és égett a képem, ha épp random jöttek látogatók, és épp kupi volt – a régi egyszobás lakásunkban nehéz lett volna eldugni a rendetlenséget. Aztán jött a baba, a pocakom meg csak nőtt, a hátam egyre jobban fájt, és igényem lett a segítségre.

Még mindig segítségnek hívom, mert én mindig elsősorban a saját feladatomnak érzem a háztartás vezetését, azzal együtt, hogy elkezdtem elvárásokat támasztani az emberem felé. Ez persze nem lett azonnal ilyen feketén-fehéren megfogalmazva, hogy „Drágám, holnaptól kezdve heti egyszer te takarítasz, ami ezt és ezt foglalja magában”. Sőt! Rengeteg frusztráció és sírás vezetett odáig, mire meg tudtam fogalmazni elsősorban saját magamnak, hogy mi zavar ebben a fantasztikus pasiban, akit kezdettől fogva imádok. Szegény pasinak pedig meg kellett emésztenie, hogy

olyan dologért lett lekapva a tíz körméről, amit soha nem csinált. Ő nem változott meg, mindig ilyen volt. És őt így szerették, így fogadták el. Most pedig már nem fogadják el olyannak, amilyen. Joggal érezte úgy a párom, hogy ez nem fair vele szemben.

Hiszen ha úgy költözünk össze, hogy lefektetjük a szabályokat és megosztjuk a házimunkát, ez a probléma fel sem merült volna. Ezzel szemben én hatalmas öngólt rúgtam, mert még fut bennem a mártír program: mi nők férfiak nélkül is remekül boldogulunk.

A napi munka mellett főzünk, mosunk, takarítunk, mert olyan boldogan csillog a szeme a kedves úrnak, amikor a robotból hazaérve tiszta, illatos lakás várja és a gőzölgő vacsora az asztalon.

Szeretünk örömöt okozni. Én legalábbis biztosan. Ha pedig ezt nem tehetem meg, mert nincs rá időm, energiám, frusztrációt okoz. Nem tudok megfelelni a magam támasztotta követelményeknek. Így esett, hogy Ádám érkezésével kénytelen voltam felülírni a programomat, és egyre többet beszélgettem a megváltozott igényeimről a párommal is. Ezzel oldódott a feszültségem, és ő is lassan elkezdett alkalmazkodni az új helyzethez. Látta, hogy mennyire szeretnék megfelelni, és nem csak neki, hanem a saját lelki békémhez is kell, hogy rendben legyen a környezetem. A házimunka még mindig nem az erőssége, ellenben olyan dolgokat fedezett fel, amivel könnyíthet a mindennapjaimon. Bevásárol, odafigyel, hogy mindig legyen reggelim, vacsorát főz, ha én lázadok és kajarendelést emlegetek, ha pedig megkérem valamire, sokkal hamarabb megcsinálja, mint eddig bármikor. Látja, mennyire kimerít a szoptatás, és egy hangja sincs, amikor „ugráltatom”. Én „ugráltatásnak” érzem, ha odahozatom a párnát, a cumit, a pelust, a kávét, a vizet - mindig van valami, amit elfelejtek magam mellé készíteni -, miközben ő szívesen hozza.

Hosszú hónapok kellettek hozzá, hogy mindkettőnk hozzáállása változzon a házimunkával kapcsolatban. A mártírságom alábbhagyott, és egy bizonyos pontig már el tudom engedni a „szaladó” lakást, ha épp tényleg egyikünknek sem volt érkezése pakolászni, vagy ne adj’ Isten port törölni. A kedvesem pedig beszállt a buliba, és úgy látom, már nem érzi annyira unfairnek, hogy a kényelmét némiképp hátrahagyva ő is többet vállaljon magára, mint amihez az elmúlt években hozzászokott. Ezért (is) végtelenül hálás vagyok, hogy ő a társam, a gyermekem apja.

Tetszett, amit olvastál? Oszd meg másokkal, kattints a KÖVETÉS gombra a jobb felső sarokban, és lájkold a Facebook oldalamat is, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://womanforever.blog.hu/api/trackback/id/tr6415312218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F.E.K. 2019.11.20. 17:17:16

A másik oldalról: ismerős a helyzet...

Én: Mindjárt felporszívozok
Válasz: nem kell, majd megcsinálom!

Később...

Én: Akkor majd kiteregetek amikor végez a mosógép.
Válasz: Nem, majd én megcsinálom!

még később...

Én: akkor veszek ezt meg ezt, és csinálok ebédet, mert ma itthon leszek kivételesen.
Válasz: Nem kell, majd én megcsinálom!

Majd végül mit kapok? "Mindig mindent nekem kell csinálni!!!!"

Sóhaj...

osztonszerintianya 2019.11.20. 18:35:07

Kedves F.E.K.! Köszönöm, hogy rámutattál: ilyen helyzet is van! A párkapcsolatokban mindig van mit tanulni, fejlődni. :) Beszélgessetek sokat, az segít. ;)
süti beállítások módosítása
Ösztön Szerinti Anya